“Ácsbalzsam” bedörzsölő 50ml
„ÁCSBALZSAM” BEDÖRZSÖLŐ
Gyógyszernek nem minosülő gyógyhatású készítmény. Hatását népgyógyászati és szakirodalmi adatok igazolják. A fekete nadálytő (Symphytum officinale L. Boraginaceae) egyike a legismertebb gyógynövényeknek. Érdekes módon az európai és észak-amerikai tradíció egységes a növény humán- és állatgyógyászati alkalmazásaiban, mindenütt „növényi csontkovács”-ként ismert a hagyományos orvoslásban.
Drogként leginkább a növény gyökerét használják, gyakran friss állapotban is, de a levelek is elofordulnak feldolgozott készítmények formájában. Mai ismereteink szerint a nadályto gyökere több olyan anyagcsoportot is tartalmaz, amelyek összefüggésbe hozhatóak a terápiás alkalmazással. Jellemzo vegyületek az allantoin (0,6–0,8 %),
a mukopoliszacharidok (nyálka), a polifenolok közül a rozmarinsav, litosperminsav, egyéb kávésav konjugátumok, dihidroxifenil-glicerinsav és a jellegzetes szaponinok. A gyógyászatban észlelt és részben igazolt terápiás hatások összetettek, és ezekért a fenti hatóanyagok együttese felelős.
A tapasztalatokból ismert és részben kísérletesen is igazolt seb- és csonthegesedésben, hegek gyógyulásában szerepet játszó granuláció, kalluszképződés és szövet-regeneráció feltehetően az allantoinnak és poliszacharidoknak köszönheto. Gyulladás- és enyhe fájdalomcsillapító hatásáért kiemelten a polifenol származékokat, köztük is a rozmarinsavat teszik felelőssé. A fekete nadálytő gyökér hatóanyagai, ezek szerepe mindezek ellenére nem tekinthető lezártnak, további megerősítést igényelnek.
A nadálytő jó példája a ma is élo népgyógyászati alkalmazásoknak. Viszonylag kevés kísérletes farmakológiai adat áll rendelkezésre és több klinikai vizsgálat és betegmegfigyelésbol származó közlemény ismert. Ezek alapján megállapítható, hogy megerősítik a népgyógyászati és korábbi tapasztalati alkalmazásokat, miszerint a fekete nadálytő gyökér és kivonatai kedvezően befolyásolják a sérülésekkel járó fájdalmat, gyulladást és az általános gyógyulási folyamatot. Előnyösen alkalmazhatóak zúzódások, rándulások és egyéb sportsérülések, zárt baleseti sérülések, csípések okozta gyulladások, duzzanatok, véraláfutások, helyi borgyulladások, visszérgyulladások kezelésében.
Javítják a szöveti regenerációt, hegképződést.
Sok figyelem fordul az utóbbi húsz-harminc évben a nadálytővel kapcsolatban a pirrolizidin alkaloidokra. A Boraginaceae család számos képviselojében, így a Symphytum officinale-ban is eloforduló, mintegy 0,2–0,4 %-ban jelenlévo hepatotoxikus, mutagén és tertogén hatású pirrolizidin alkaloidok (echimidin, szimfitin, szimlandin) miatt a Symphyti radix alkalmazását is korlátozták, illetve egyes készítményeit kivonták a forgalomból.
Az érvényes rendeleti szabályzás értelmében a fekete nadálytő gyökere hazánkban csak gyógyszertárban vagy szaküzletben forgalmazható. Kizárólag külsőleg, ép bőrfelületen alkalmazható (nyílt seben nem). Megállapították, hogy ép bőrön keresztül rosszul szívódnak fel. Javasolják a napi alkaloidmennyiség és a kezelés tartalmának korlátozását (max. 100µg/nap összalkaloid és max. 4-6 hét/év).
Előírás szerint alkalmazva a terápiás előnyök jelentősen meghaladják az esedleges minimális veszélyeket. Nem alkalmazhatóak nadálytő készítmények túlérzékenység esetén. Terhesség és szoptatás idején, valamint kis gyermekeknek csak a kezelőorvos belegyezésével ajánlott. Gyógyszeres kölcsönhatások nem ismeretesek.
Prof. Dr. Kéry Ágnes
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót,
vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény. Hatását szakirodalmi adatok igazolják. Az "ÁCSBALZSAM" kizárólag külsőleg alkalmazható gyógyhatású készítmény, amely zárt baleseti sérülések, zúzódás, rándulás következtében keletkező duzzanatok, véraláfutások kezelésére, reumás fájdalmak enyhítésére alkalmazható. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát illetve gyógyszerészét!
Porc komplex 60x
Kollagén, Hyaluronsav, Kondrotin-szulfát, MSM és Kurkumin tartalmú
étrend-kieégészítő
Az izületi porcok megfelelő szerkezetének megőrzése és regenerálása a kor előrehaladtával különösen felértékelődik. A porcfelszín épsége, a porcréteg megfelelő vastagsága és az izületi kötőszövetek optimális tápanyagellátása elengedhetetlen a könnyű mozgáshoz, ezáltal az életminőség megőrzéséhez.
A komplex összetételű, korszerű készítmény hatóanyagai elősegítik az izületi porcok épségének és optimális szerkezetének megőrzését.
A kollagén elősegíti a porc egészséges szerkezetének megőrzését, az izületek normál működését, megfelelő mozgathatóságát. A hyaluronsav a porc és az izületi folyadék nélkülözhetetlen alkotó eleme. Az MSM (metil-szulfonil-metán) kéntartalmú vegyületként jelentős szerepet játszik a kötőszövet és az izület felépítésében, így hozzájárul a porc fő szerkezeti elemeinek felépítéséhez és fenntartásához.
A kurkumin támogatja a gyulladásos folyamatok megfelelő immunreakcióit a szervezetben.
Javasolt fogyasztás: napi 2x1 kapszulát lehetőség szerint fő étkezés közben rágás nélkül lenyelni.
Hatóanyag/napi adag (2 kapszula):
| Cápaporc kivonat | 400,00 mg | II. típusú kollagén kivonat | 40,00 mg |
| ebből Kondroitin szulfát | 40,00 mg | ebből Kollagén | 25,00 mg |
| MSM (Metil-szulfonil-metán) | 200,00 mg | Kondroitin-szulfát | 8,00 mg |
| Kurkuma kivonat | 100,00 mg | Hyaluronsav | 4,00 mg |
| ebből Kurkumin | 95,00 mg |
A Porc komplex hatóanyagai elősegítitk az izületi porcok egészséges szerkezetének megőrzését és az izületek normál működését
Summa – Visszérkrém 50ml
A visszeres láb hatékony ápolása, kezelése csak komplex módon valósítható meg. A cél a vénás terhelés csökkentése, vénák erősítése, gyulladásgátlás.
A Summa-VISSZÉRKRÉM táplálja, frissíti, hűsíti, hidratálja, puhítja, kondicionálja, regenerálja a bőrt. Rendszeres használata estén enyhítheti az olyan visszeres panaszokat, mint a nehézláb-érzés, fájdalom, láb-görcs, ill. javíthatja a láb állapotát, stabilizálhatja az állapotot, lassíthatja a panaszok súlyosbodását.
Gyógyszertárakban kapható orvostechnikai eszköz.
Mellékhatást nem tapasztaltunk.
A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát.
Használati utasítás: Naponta 2-3 –szor masszírozza be a krémet a bőrbe
Összetevők / Ingredients: Aqua, Alcohol denat C., Extr. of Achillea millefolium, Aesculus hippocastanum, Calendula officinalis, Crataegus oxyacantha, Melilotus officinalis, Glyceryl Stearate, Ceteareth-20, Ceteareth-2, Cetyl Alcohol, Cetyl Palmitate,
Lanette-16, Paraffinum liquidum, Isopropyl Myristate, Calendula Officinalis, Helianthus Annus, Caprylic/Capric Trigliceride, Carbomer, Triethanolamine, Methol,
Camphor, Magnesium Chloride, Sodium Cloride, Methylchloroizotiazolinone (and)
Methylizotiazolinone, Cystine, Glycine, Glutamic acid, Tocopherylacetate, Riboflavin,
Niacin
Vannak olyan egészségügyi panaszok, betegségek, amelyek ápolása, kezelése speciális hatásokat biztosító módon, orvostechnikai eszközökkel is megoldható, ill. ha súlyossága orvosi-gyógyszeres kezelést igényel, a kezelés hatékonysága fokozható.
A Summa-Pharma készítményei esetében az orvostechnikai alkalmazási cél egyfelől a szervezet beteg - visszeres, aranyeres ill. lábgombás - része számára lokálisan olyan komponens-összetételt biztosítani, megvalósítani, amely elősegíti a panaszok enyhítését, a szervezet regenerálódását, másfelől támogatja az egyéb orvostechnikai eszközök, célok hatékonyságát (visszér-masszázs, fásli, aranyér-bőrkondicionálás, lábgomba-bőrlágyítás).
A Summa-termékek gyógynövény-összetevői — az alkalmazottnál nagyobb mennyiségben — önmagukban gyógyhatásúak lennének, (tehát minimális felszívódásuk esetén sem ártanak), viszont támogatják a készítmények hatását.
A gyógynövények jótékony hatását tovább erősítik az orvosi, kémiai, biokémiai ismeretekre épülően célszerűen kiválasztott olyan szervezet-igényelt (természetes) komponensek - mint a vitaminok, az aminosavak, ásványi ill. kiegészítő anyagok – alkalmazása.
A kockázatokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Summa – Lábápológél gombás bőrre 40ml
A gombás láb hatékony ápolása, kezelésére a – gyógyszerek használata esetén is gyakori kiújulás miatt - komplex módszereket célszerű alkalmazni.
A Summa- LÁBÁPOLÓGÉL GOMBÁS BŐRRE készítmény lágyítja, puhítja, táplálja, frissíti, hűsíti, hidratálja, kondicionálja, regenerálja a bőrt.
Rendszeres használata estén enyhítheti az olyan panaszokat, mint a fájdalomérzés, viszketés, ill. gyorsan javíthatja a láb állapotát.
Gyógyszertárakban kapható orvostechnikai eszköz.
Mellékhatást nem tapasztaltunk.
A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát.
Használati utasítás: Naponta 2-4-szer gélezze be a tisztított bőrfelületet
Összetevők/Ingredients: Aqua, Alcohol denat C., Extr. of Achillea millefolium, Anseriane herba, Calendula officinalis, Salvia officinalis, Sinapis nigrae semen, Isopropyl Myristate, Propylene Glycol, Glycerine, Carbomer, Triethanolamine, Menthol, Camphor, Allantoin, Magnesium Chloride, Sodium Chloride, Methylchloroizotiazolinone ( and ) Methylizotiazolinone, Arginine, Glycine, Lysine.HCl, Panthenol, Retinol, Riboflavin, Tocopherylacetate
Vannak olyan egészségügyi panaszok, betegségek, amelyek ápolása, kezelése speciális hatásokat biztosító módon, orvostechnikai eszközökkel is megoldható, ill. ha súlyossága orvosi-gyógyszeres kezelést igényel, a kezelés hatékonysága fokozható.
A Summa-Pharma készítményei esetében az orvostechnikai alkalmazási cél egyfelől a szervezet beteg - visszeres, aranyeres ill. lábgombás - része számára lokálisan olyan komponens-összetételt biztosítani, megvalósítani, amely elősegíti a panaszok enyhítését, a szervezet regenerálódását, másfelől támogatja az egyéb orvostechnikai eszközök, célok hatékonyságát (visszér-masszázs, fásli, aranyér-bőrkondicionálás, lábgomba-bőrlágyítás).
A Summa-termékek gyógynövény-összetevői — az alkalmazottnál nagyobb mennyiségben — önmagukban gyógyhatásúak lennének, (tehát minimális felszívódásuk esetén sem ártanak), viszont támogatják a készítmények hatását.
A gyógynövények jótékony hatását tovább erősítik az orvosi, kémiai, biokémiai ismeretekre épülően célszerűen kiválasztott olyan szervezet-igényelt (természetes) komponensek - mint a vitaminok, az aminosavak, ásványi ill. kiegészítő anyagok – alkalmazása.
A kockázatokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Summa – Aranyérgél 40ml
Az aranyér hatékony ápolása, kezelése komplex módon valósítható meg. A cél a tünetek enyhítésae, vénafalak erősítése, gyulladásgátlás.
A Summa-ARANYÉRGÉL kondicionálja, táplálja, frissíti, hűsíti, hidratálja, puhítja, regenerálja a bőrt. Rendszeres használata estén enyhítheti az olyan panaszokat, mint a viszketés, vérzés, váladékozás, ill. javíthatja, stabilizálhatja az állapotot, lassíthatja a panaszok súlyosbodását.
Gyógyszertárakban kapható orvostechnikai eszköz.
Mellékhatást nem tapasztaltunk.
A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát.
Használati utasítás: Naponta legalább kétszer gélezze be a tiszta bőrfelületet.
Összetevők/Ingredients: Aqua, Alcohol denat C., Extr. of Achillea millefolium, Anseriane herba, Equisetum arvense, Salvia officinalis, Urticae dioica, Isopropyl Myristate, Carbomer, Triethanolamine, Menthol, Camphor, Magnesium Chloride, Sodium Chloride, Methylchloroizotiazolinone ( and ) Methylizotiazolinone, Cystine, Glycine, Glutamic acid, Glutamine, Niacin, Riboflavin, Tocopherylacetate
Vannak olyan egészségügyi panaszok, betegségek, amelyek ápolása, kezelése speciális hatásokat biztosító módon, orvostechnikai eszközökkel is megoldható, ill. ha súlyossága orvosi-gyógyszeres kezelést igényel, a kezelés hatékonysága fokozható.
A Summa-Pharma készítményei esetében az orvostechnikai alkalmazási cél egyfelől a szervezet beteg - visszeres, aranyeres ill. lábgombás - része számára lokálisan olyan komponens-összetételt biztosítani, megvalósítani, amely elősegíti a panaszok enyhítését, a szervezet regenerálódását, másfelől támogatja az egyéb orvostechnikai eszközök, célok hatékonyságát (visszér-masszázs, fásli, aranyér-bőrkondicionálás, lábgomba-bőrlágyítás).
A Summa-termékek gyógynövény-összetevői — az alkalmazottnál nagyobb mennyiségben — önmagukban gyógyhatásúak lennének, (tehát minimális felszívódásuk esetén sem ártanak), viszont támogatják a készítmények hatását.
A gyógynövények jótékony hatását tovább erősítik az orvosi, kémiai, biokémiai ismeretekre épülően célszerűen kiválasztott olyan szervezet-igényelt (természetes) komponensek - mint a vitaminok, az aminosavak, ásványi ill. kiegészítő anyagok – alkalmazása.
A kockázatokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Prosztata komplex 30x
Likopin, Csalángyökér kivonatot és ásványi anyagokat tartalmazó étrend-kiegészítő
A komplex összetételű, korszerű készítmény hatóanyagai támogatják a prosztata egészséges működését, így fontos szerepük van a férfiak életminőségének javításában.
A likopin hozzájárulhat a prosztata normál működéséhez, az azt felépítő sejteket és szöveteket károsító oxidatív hatások csökkentéséhez, a kiegyensúlyozott szövet növekedéséhez és a sejtek DNS tartalmának épségéhez.
A csalángyökér kivonata támogatja a prosztata és a vese egészséges működését.
Hatóanyagai szerepet játszanak a prosztata normál méretének megőrzésében, a húgyutak és a vesék egészséges működésében.
Az antioxidáns hatású cink és magnézium hozzájárul a normál sejtosztódási folyamatokhoz, védi a sejteket és szöveteket a káros oxidatív hatásoktól.
Javasolt fogyasztás: napi 1 kapszulát lehetőség szerint főétkezés közben rágás nélkül lenyelni.
Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):
| Paradicsomtermés (Lycopersicon-esculentum) kivonat | 100,00 mg |
| ebből likopin | 5,00 mg |
| Csalángyökér (Urtica dioica) kivonat | 40,00 mg |
| ebből Béta-szitoszterol | 0,32 mg |
| Cink | 15,00 mg RDA*%:100% |
| Magnézium | 100,00 mg RDA*%:33,3% |
A Prosztata komplex hatóanyagai támogatják a prosztata egészséges működését és méretének megőrzését, továbbá szerepet játszanak a húgyutak és a vesék egészséges működésében.
Koleszterin komplex 30x
Szagtalan fokhagyma kivonat, növényi Omega-3 és Phytosterol tartalmú
étrend-kiegészítő
A növényi kivonatokat tartalmazó korszerű készítményt a vér koleszterin és triglicerid szintjének megfelelő szinten tartásához, a szív- és érrendszer egészséges működéséhez ajánljuk.
A készítmény hatóanyagai (fokhagyma kivonat, növényi sterolok, Omega-3 zsírsavak) elősegítik a koleszterin szint csökkentését, előnyösen befolyásolják a vérlipid (vérzsír), az összkoleszterin és az LDL-koleszterin, valamint a triglicerid szintet. Támogatják a szív megfelelő működését, a normál vérnyomás megőrzését, az artériák épségét és egészségét. Csökkentik a táplálékkal bevitt koleszterin felszívódását.
Javasolt fogyasztás: napi 1 kapszulát az esti étkezést követően rágás nélkül lenyelni.
Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):
| Fokhagyma kivonat | 100,00 mg | Phytosterol komplex: | 300,00 mg |
| ebből allicin | 3,00 mg | ebből: Béta-sitosterol | 120,00 mg |
| Pomega3 komplex | 50,00 mg | Campestero | 60,00 mg |
| ebből Alfa-linolénsav | 25,00 mg | Stigmasterol | 45,00 mg |
| egyéb sterolok | 33,00 mg |
A Koleszterin komplex hatóanyagai elősegítik a koleszterinszint csökkenését, támogatják a szív megfelelő működését és a normál vérnyomás megőrzését
Immun komplex 30x
Echinacea, Rózsagyökér és C-vitamin tartalmú étrend-kiegészítő
Az Echinacea és Rózsagyökér kivonatot, valamint a C-vitamint tartalmazó készítményt a szervezet ellenálló-képességének támogatására fejlesztettük ki.
Az Echinaceát évszázadok óta használják közismert immunerősítő hatása miatt. A növény hajtásából nyert kivonat aktiválja a szervezet védekező-rendszerét, erősíti az ellenálló képességet.
A Rózsagyökér hozzájárul a megfelelő szellemi és fizikai erőnlét fenntartásához, a keringési rendszer normál működéséhez, a sejtek oxigénnel és tápanyaggal való ellátásához.
A C-vitamin antioxidáns hatása révén fontos szerepet játszik a szervezet védekező rendszerének egészséges működésében, a baktériumokkal és vírusokkal szembeni védelemmel.
Javasolt fogyasztás: napi 1 kapszulát lehetőség szerint ebéd közben rágás nélkül lenyelni. 8 hetes kúraszerű fogyasztása javasolt. Két kúra között minimum két hét szünetet tartson!
Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):
| C-vitamin | 200,00 mg RDA*%:333,3% | Echinacea kivonat 30,00 mg |
| Rózsagyökér kivonat | 130,00 mg | ebből Összfenol 1,20 mg |
| ebből Salidrosid | 3,90 mg | Cikóriasav 0,45 mg |
| Rosavin | 1,30 mg | Poliszacharid 0,90 mg |
Az Echinacea és Rózsagyökér kivonatot, valamint a C-vitamint tartalmazó készítményt a szervezet ellenálló-képességének támogatására fejlesztettük ki.
Ginkgo komplex 30x
Ginkgo biloba és Galagonya kivonat L-karnitinnel
A készítmény értékes hatóanyagai hozzájárulnak a szív- és a keringési rendszer kiegyensúlyozott működéséhez.
A ginkgo flavonoidok elősegítik a megfelelő véráramlást, a sejtek oxigénnel és tápanyaggal való ellátottságát, az időskori agyműködés megfelelő szinten tartását. Az antioxidáns hatásuk révén hozzájárulnak a szervezetet károsító szabadgyökök semlegesítéséhez.
A galagonya flavonoidok elősegítik a koszorúérben a vér átáramlását, a szívizom megfelelő vérellátását, gazdaságosabbá teszik a szív oxigén és energia felhasználását. Ideges, feszült állapotokban elősegítik a nyugodt, kiegyensúlyozott szívműködést.
Az L-karnitin hozzájárul a megfelelő izomműködéshez (így a szívizom működéséhez is), részt vesz a sejtszintű zsíranyagcserében és az energiatermelő folyamatokban.
Javasolt fogyasztás: napi 1 kapszulát ebéd közben rágás nélkül lenyelni.
Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):
| Galagonya (Crataegus monogyna) ágvég kivonat | 100,00 mg |
| ebből flavonoidok | 3,00 mg |
| Ginkgo biloba levél kivonat | 80,00 mg |
| ebből Ginkgo flavonoidok | 19,20 mg |
| terpén-laktonok | 4,80 mg |
| L-karnitin L-tartarát | 30,00 mg |
| ebből L-karnitin | 20,40 mg |
A ginkgo komplex értékes hatóanyagai hozzájárulnak a szív- és keringési rendszer kiegyensúlyozott működéséhez, elősegítik az időskori agyműködés megfelelő szintentartását.
Diabé komplex 60x
Momordika kivonatot, ásványi anyagokat és C-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítő
A Momordika (Balzsamkörte) gyümölcsének kivonata támogatja a hasnyálmirigy és a máj egészséges működését, hatóanyagai hozzájárulnak a vércukorszint normalizálásához. A króm támogatja az inzulin hatását, így II. típusú cukorbetegség esetén kedvezően befolyásolhatja a szénhidrát és zsíranyagcserét.
A szénhidrát anyagcserére gyakorolt pozitív hatása miatt a cukorbetegeknek különösen figyelniük kell a megfelelő króm bevitelre. A diabétesz következtében a szervezetben fellépő fokozott oxidációs folyamatok gátlásához különösen nagy jelentősége van az antioxidánsok gazdag bevitelének is. A C-vitamin, magnézium és a cink védik a szervezetet a szabadgyökök káros hatásaitól, támogatják az immunrendszer működését.
Javasolt fogyasztás: napi 2x1 kapszulát lehetőség szerint fő étkezés közben rágás nélkül lenyelni.
Hatóanyag/napi adag (2 kapszula):
| C-vitamin | 120,00 mg | RDA*: 200% |
| Cink | 30,00 mg | RDA*: 200% |
| Króm | 120,00 µg | RDA*: 100% |
| Magnézium | 200,00 mg | RDA*: 66,6% |
| Momordica charantia terméskivonat | 100,00 mg | |
| ebből charantin | 0,50 mg |
A diabé komplex hatóanyagai hozzájárulnak a vércukoszint normális szinten való tartásához, valamit támogatják a hasnyálmirigy és máj egészséges működését.
Calcium + D3 Vitamin 60x
Az egészséges csontokért!
ERŐS CSONTOK ÉS EGÉSZSÉGES FOGAK CSAK MEGFELELŐ MENNYISÉGŰ KALCIUM JELENLÉTÉBEN ALAKULHATNAK KI, MARADHATNAK FENT.
A kalcium kísérőjeként a D-vitamin nélkülözhetetlen, mert D-vitamin nélkül a Kalcium nem tud a csontokba és a fogakba beépülni.
Egy felnőtt ember csontjaiban lévő kalcium 20%-a évente kiürül és újra pótlódik. A csontbontás és a csontépülés folyamata fiatal korban kiegyensúlyozott, de az idő múlásával, egyre kevesebb csont képződik, miközben több bontódik le, így megkezdődhet a csontritkulás veszélye is.
A KALCIUM SZEREPE
• Szükséges a csontok és a fogak normál szerkezetének fenntartásához.
• Hozzájárulhat az optimális csonttömeg eléréséhez és fenntartásához.
• Dohányzóknál, kávé és alkohol fogyasztóknál ajánlatos a csontrendszer épségének megőrzéséhez.
• Ülő vagy mozgásszegény életmódot folytatóknál ajánlatos az egészséges csont szerkezet megtartásához
• Szükséges az idegrendszer normál működéséhez, a normál izomműködéshez, a normál véralvadáshoz.
• Jótékony hatással van a szív és a keringésirendszer megfelelő működésére és a megfelelő vérnyomás fenntartására.
A D-VITMIN RÉSZT VESZ:
• a kalcium felszívódásában, hasznosulásában és a csontokba való beépüléshez.
• a normál sejtosztódásban
• a megfelelő izom fejlődésben
• az immunredszer megfelelő működésében.
A szervezet a D-vitamint csak napfény hatására képes előállí- tani, ezért javasolt a külső bevitele is.
ERŐS CSONTOK ÉS EGÉSZSÉGES FOGAK CSAK MEGFELELŐ MENNYISÉGŰ KALCIUM JELENLÉTÉBEN ALAKULHATNAK KI, MARADHATNAK FENT. A kalcium kísérőjeként a D-vitamin nélkülözhetetlen, mert D-vitamin nélkül a Kalcium nem tud a csontokba és a fogakba beépülni.
Áfonya-Acerola kapszula 75x
„Az egészséges húgyútért”
A nők 50%-a legalább egyszer már felfázott életében, 20%-a pedig többször is átélte már. A leggyakoribb kórokozó az E-Coli baktérium, mely ha a húgyvezetékbe és innen a húgyhólyagba kerül, nagyon kellemetlen panaszokat okozhat.
A felfázás tünetei lehetnek: gyakori vizelet inger és alhasi fájdalom.
A Weber State Univesity (USA) kutatói már 1994-ben kimutatták, hogy a tőzegáfonya KÉPES MEGGÁTOLNI AZ E-COLI BAKTÉRIUM MEGTELEPEDÉSÉT A HÚGYVEZETÉK FALÁN.
Ez a tudományos magyarázat jelenleg arra, hogy a TŐZEGÁFONYA HATÓANYAGAI SEGÍTHETIK A HÚGYÚT EGÉSZSÉGES FENNTARTÁSÁT ÉS ENYHÍTHETIK A FELFÁZÁS TÜNETEIT.
Anatómiaiokontúlmenően,ezenmakacsbakteriális fertőzések nem- csak a nők körében okoznak vizelettartási panaszokat (inkontinencia).
ÉJSZAKAI VIZELETINGEREK CSÖKKENTÉSÉRE IS JÓTÉKONY HATÁSSAL LEHET.
TŐZEGÁFONYA MINT A TERMÉSZET GYÓGYSZERE
A Harvard Egyetem 1994-ben végeztek tőzegáfonyás kezelést visszatérő húgyúti fertőzésekben szenvedő 153 idősebb nő bevonásával. Az esetek 90%-ában a tünetek 32-100%-os javulását találtak a tőzegáfonya kapszula szedésével. Ezért is lehet, hogy a tíz legkeresettebb étrend-kiegészítők közé tartozik.
Naponta egy kapszula bevétele elegendő, veszélyeztetett időszakban (menopausa, vesekőproblémák, vízi sportolás, strandolás) indokolt lehet napi két kapszula fogyasztása.
Az ÁfONYA-ACEROLA kapszula vörös áfonya, tőzeg áfonya és acerola por tartalmú étrendkiegészítő kapszula.
„Az egészséges húgyútért” TŐZEGÁFONYA HATÓANYAGAI SEGÍTHETIK A HÚGYÚT EGÉSZSÉGES FENNTARTÁSÁT ÉS ENYHÍTHETIK A FELFÁZÁS TÜNETEIT.
Probiotik kapszula 75x
A bélflóra jótevője!
A PROBIOTIKUMOK HOZZÁJÁRULNAK A BÉL- FLÓRA EGYENSÚLYÁNAK FENNTARTÁSÁHOZ, EZÁLTAL EGÉSZSÉGÜNK MEGŐRZÉSÉHEZ.
ANTIBIOTIKUM szedésekor vagy fertőzés által legyengült bélflórák helyreállítására.
Az egészséges bélflóra az IMMUNRENDSZER bölcsője.
Az aktív immunitás gátolhatja a CANDIDA túlszaporodását.
A penészt okozó organizmus, a CANDIDA albicans, egy élesztő gomba faj, mely minden férfi, nő és gyerek vékonybelében megtalálható. Tudo- mányos indokot ottlétükre még nem találtak, de túlszaporodásukkor káros következmények jelentkeznek. A legyengült immunrendszer a belekben az elsődleges ok a candida túlszaporodására.
A túlszaporodott candida mérgeket is termel, amik majdnem minden testi funkcióban kárt tehetnek.
HOGY ÉLHETÜNK TÚL EGY DÓZIS ANTIBIOTIKUMOT ?!
Az ANTIBIOTIKUM KÚRA csökkenti a bélrendszer immunitását, mert a fő gond az antibiotikumokkal, hogy a betegséget okozó bacillusok mellett kiöli az immunrendszer részeként dolgozó „jó” baktériumokat (lactobacillus és bifidus) is és ezáltal a Candida is- mét túlszaporodik a szervezetben.
Ezért is fontos már az antibiotikum kúra alatt és azt követően még 2 hétig legalább probiotikumot (lactobacillus és bifidus) szedni, hogy ellensúlyoz- za a negatív hatásokat az emésztőrendszerben, amit az antibiotikum okoz. NYARALÁS ALATT IS GYAKRAN FELLÉPNEK A KLIMA, VÍZ ÉS ÉTREND- VÁLTOZÁS OKOZTA FERTŐZÉSES BÉLFLÓRA BÁNTALMAK, melyek gyors megszüntetéséhez és ezáltal a nyaralás örömeinek változatlan élve- zetéhez a Probiotik hozzájárulhat.
Cukorbetegek is fogyaszthatják !
Antibiotkumos kezelés mellé ajánlott a 10 db-os kiszerelés.
Az egészséges bélflóra az IMMUNRENDSZER bölcsője. A Probiotik kapszula a bélflóra jótevője! ANTIBIOTIKUM szedésekor vagy fertőzés által legyengült bélflórák helyreállítására ajánlott.
Spirulina mikroalga tabletta 120x
Legfontosabb természetes tápanyagforrás!
Fogyás kívánság szerint
Egészséges táplálkozás szupertablettával zöldségek helyett is!
Alacsony kalória + magas tápérték = jóllakottság érzés
Ez a kínai eredetű „TENGERI ZÖLDSÉG” több mint 100 éltető anyagot tartalmaz: vitaminokat, ásványi sókat, fehérjéket. Szakemberek szerint 1 gramm spirulina por annyi értékes anyagot tartalmaz, mint 1 kg zöldségféle.
Biztosítja a fogyókúra alatt kevesebb ételből bejövő vitaminokat.
4 DB SPIRULINA TABLETTA 1,5 KG ZÖLDSÉGFÉLE által biztosított vitaminnak és ásványi anyagnak felel meg, ami egy alacsonyabb kaló- riájú ételt magasabb tápértékűvé tesz.
A SPIRULINÁNAK MAGAS AZ A-,B-,C-, D-, E- és K VITAMIN TAR- TALMA. Gazdag B-12 vitamin forrás, ami más növényekben ritkán található meg.
A sokféle vitaminnak köszönhetően a spirulina JÓ SEJT VITALIZÁLÓ ÉS JÓTÉKONY HATÁSSAL LEHET AZ IMMUNRENDSZERRE.
KIMAGASLÓ AZ ÁSVÁNYI ANYAG TARTALMA: VAS, FOSZFOR, KÁLIUM, KALCIUM, MAGNÉZIUM. Cinkben is gazdag. Bór tartalmuk közvetve szerepet játszik a kalcium és a magnézium-anyagcsere szabályozásában.
Ha fél órával étkezés előtt fogyasztják, fehérje tartalmuk követ- keztében az agy éhségközpontjára hatva elősegítheti a JÓLLAKOTTSÁG ÉRZÉS kialakulását.
Érdekességként: A NASA űrkutatói spirulinát fogyasztanak űr- utazásuk során.
Cukorbetegek is fogyaszthatják!
A DOHÁNYZÁS ÁLTAL KIVONT VITAMINOKAT PÓTOLHATJA!
Legfontosabb természetes tápanyagforrás! Fogyás kívánság szerint Egészséges táplálkozás szupertablettával zöldségek helyett is! Alacsony kalória + magas tápérték = jóllakottság érzés
Lazacolaj OMEGA 3 kapszula 60x
Egészséges szív- és érrendszer!
Az OMEGA 3 ZSÍRSAVAK POZITÍV HATÁST GYAKOROLNAK A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERRE,ELŐSEGÍTIK ANORMÁLIS VÉRNYOMÁS FENNTARTÁSÁT, amit már az 1990-es években tudományos kutatások bizonyítottak.
HALFOGYASZTÁS PÓTLÁSÁRA
Az egészséges táplálkozás megkívánja az étrendben a halfogyasztást.
Az ajánlott mennyiség napi legalább 30 gramm hideg- és mélytengeri halak (tonhal, lazac, hering, makrela) fogyasztása.
A hal fogyasztás hiányát pótolhatja napi 2 db minőségi lazacolaj kapszula bevétele.
A rendszeres tengeri halfogyasztás hozzájárul a vér normál triglicerid szintjének megtartásához, az egészséges szívműködéshez és a normál véralvadás fenntartásához.
Az Omega3 zsírsavak elősegítik a normális vérnyomás megőrzését.
A kutatások szerint a halevő (főleg északi) népcsoportoknál a szívinfarktus a ritkaságok közé tartozik, ellentétben az olyan népcsoportokkal ahol hal ritkán szerepel az étrendben.
A hidegvizi halfajták közül az ATLANTI LAZAC tartalmazza a legtöbb OMEGA 3 zsírsavat, amely az egyik leghatékonyabb telítetlen zsírsav.
A tengeri Omega 3 zsírsavak gazdagok Eicosapentaen-(EPA) és Docosahexaensavban. (DHA)-ban, melyek kedvezően hatnak az egészséges szívműködésre és a normális véralvadás fenntartásához.
Az OMEGA 3 ZSÍRSAVAK POZITÍV HATÁST GYAKOROLNAK A SZÍV ÉS ÉRRENDSZERRE,ELŐSEGÍTIK ANORMÁLIS VÉRNYOMÁS FENNTARTÁSÁT, amit már az 1990-es években tudományos kutatások bizonyítottak. A HALFOGYASZTÁS PÓTLÁSÁRA!
Napi1 Citromfű Extraktum kapszula 30x
A kiegyensúlyozott, nyugodt idegrendszerért
A citromfű elsősorban jellegzetes illóolaja miatt vált ismerté és közkedvelté már a középkori kolostorkertekben is. Innen ered évszázadok óta ismert biztonságos és eredményes felhasználása feszült, ideges élethelyzetekben. A citromfű kivonata hozzájárul a jó közérzethez, a lelki egyensúlyhoz, az optimális relaxációhoz és a nyugodt, pihentető alváshoz. A normál idegállapotnak pozitív hatása van az akaratunktól független élettani funkciókra is, így például az emésztésre, vagy a bélmozgásra.
Napi 1 kapszula az egészségért!
Összetevők/kapszula:
Tömegnövelők: mikrokristályos cellulóz, keményzselatin (zselatin, színezék: Titánium-dioxid), 80,0 mg Citromfű levél (Melissae folium) kivonat, csomósodás gátló anyagok: magnézium-sztearát, talkum, kolloid-szilícium-dioxid.
Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):
80,0mg Citromfű kivonat (4-6:1)
Ebből: 10,0 mg tannin vegyületek
Javasolt fogyasztás:
Feszült időszakban, napközben 1 kapszulát rágás nélkül nyeljen le.
A nyugodt, pihentető alváshoz lefekvés előtt 1 kapszula bevétele javasolt. Függőséget, reflex tompulást nem okoz, bódító hatása nincs.
Figyelmeztetés:
Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
OÉTI notifikációs szám: 6425/2010A kiegyensúlyozott, nyugodt idegrendszerért
A citromfű elsősorban jellegzetes illóolaja miatt vált ismerté és közkedvelté már a középkori kolostorkertekben is. Innen ered évszázadok óta ismert biztonságos és eredményes felhasználása feszült, ideges élethelyzetekben. A citromfű kivonata hozzájárul a jó közérzethez, a lelki egyensúlyhoz, az optimális relaxációhoz és a nyugodt, pihentető alváshoz. A normál idegállapotnak pozitív hatása van az akaratunktól független élettani funkciókra is, így például az emésztésre, vagy a bélmozgásra.
Napi 1 kapszula az egészségért!
Összetevők/kapszula:
Tömegnövelők: mikrokristályos cellulóz, keményzselatin (zselatin, színezék: Titánium-dioxid), 80,0 mg Citromfű levél (Melissae folium) kivonat, csomósodás gátló anyagok: magnézium-sztearát, talkum, kolloid-szilícium-dioxid.
Hatóanyag/napi adag (1 kapszula):
80,0mg Citromfű kivonat (4-6:1)
Ebből: 10,0 mg tannin vegyületek
Javasolt fogyasztás:
Feszült időszakban, napközben 1 kapszulát rágás nélkül nyeljen le.
A nyugodt, pihentető alváshoz lefekvés előtt 1 kapszula bevétele javasolt. Függőséget, reflex tompulást nem okoz, bódító hatása nincs.
Figyelmeztetés:
Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
OÉTI notifikációs szám: 6425/2010
Kollagén & Hyaluronsav kapszula 30x
19 esszenciális aminosavval a feszes, rugalmas bőrért
A kollagén és a hyaluronsav a modern kozmetológia legsikeresebb alapanyagai közé tartoznak. Mindkét anyagnak kiemelkedő szerepe van a bőr rugalmasságának, hidratáltságának megőrzésében.
A Biocell kollagén egyedülálló szabadalmazott technológiával készült nagy hatásfokkal hasznosuló protein kivonat, amely kollagénben, hyaluronsavban, kondroitin-szulfátban és esszenciális aminosavakban rendkívül gazdag.
A készítmény hatóanyagai a bőr, a porc építőkövei, a kötőszövetek legfőbb szerkezeti elemei. Elősegítik a bőr üdeségének, rugalmasságának megőrzését, a haj és a körmök szépségét és az izületek könnyű mozgékonyságát. Jelentős szerepük van a porcfelszín épségének, a porcréteg megfelelő vastagságának és az izületi kötőszövetek optimális tápanyagellátásának biztosításában.
Összetevők/kapszula: tömegnövelő: mikrokristályos cellulóz, II. típusú Hidrolizált kollagén kivonat, keményzselatin (zselatin, színezék: Titánium-dioxid), csomósodás gátló: magnézium-sztearát, talkum, kolloid-szilícium-dioxid.
Hatóanyag/napi adag (1 kapszula): II. típusú Hidrolizát kollagén kivonat: 100,00 mg Ebből: Kollagén: 62,70 mg Kondroitin-sulfát: 20,00 mg Hyaluronsav: 10,00 mg
Összaminosav tartalom: 65,73 mg Ebből: Arginin 2,9 mg Hisztidin 1,3 mg Izoleucin 1,2 mg Leucin 2,7 mg Lizin 2,3 mg Metionin 0,9 mg Fenil-alanin 1,4 mg Tretionin 1,7 mg Triptofán 0,2 mg Alanin 2,9 mg Aszparaginsav 3,4 mg Cisztein 0,3 mg Glutaminsav 5,7 mg Glicin 5,8 mg Hidroxiprolin 2,5 mg Prolin 3,4 mg Szerin 1,6 mg Tirozin 0,7 mg Valin 1,6 mg
Javasolt fogyasztás: napi 1 kapszula.
Lehetőség szerint főétkezés közben rágás nélkül nyelje le.
Tárolás: szobahőmérsékleten
Nyilvántartási szám: 6464/2010 OÉTI
19 esszenciális aminosavval a feszes, rugalmas bőrért. A készítmény hatóanyagai a bőr, a porc építőkövei, a kötőszövetek legfőbb szerkezeti elemei.
pH Bázis lúgosító tabletta kapszula 30x
PH BÁZIS TABLETTA 30x A sav-bázis egyensúly fenntartására
A pH Bázis tabletta korszerű összetételű komplex étrend-kiegészítő készítmény mely egyedülálló módon tartalmaz könnyen hasznosuló bázikus ásványi anyagokat, négyféle gyógynövény kivonatot és L-karnitint. Már napi 1 tabletta tartalmazza azt a hatóanyag mennyiséget, mely hozzájárulhat a szervezet sav-bázis egyensúlyának megőrzéséhez.
Az ásványi anyagoknak a sav-bázis egyensúly fenntartása mellett aktív szerepük van a legtöbb élettani folyamatban pl. az idegrendszer, csont- és izomrendszer, szív és érrendszer egészséges működésében. A gyógynövény kivonatok hozzájárulnak az emésztő- (máj, epe, gyomor) és kiválasztórendszer (vese, húgyutak) egészségéhez, a szervezet számára toxikus anyagok eltávolításához, a megfelelő bélmozgás fenntartásához, míg az L-karnitin a sejtszintű zsíranyagcsere és energiatermelő folyamatok támogatásához.
Kiszerelés: 30 db tabletta
Javasolt fogyasztás: Napi 1 tablettát lehetőség szerint ebéd közben, rágás nélkül, legalább 2 dl folyadékkal lenyelni.
Kúraszerű fogyasztása javasolt, melynek időtartama 2-3 hónap.
A maximális hatás érdekében évi 2-3 kúra ajánlott.
A készítmény fogyasztása során ügyeljen a megfelelő mennyiségű (napi min. 2l), és minőségű (ásványvíz, rostos gyümölcs- és zöldséglevek) folyadék bevitelre!
Összetevők: Kalcium-hidrogén-foszfát-dihidrát, magnézium-oxid, ananász gyümölcspor, Mezei zsúrló herba kivonat, Gyermekláncfű gyökér és herba kivonat, tömegnövelő: isomalt, cink-szulfát-monohidrát, Máriatövis termés kivonat, tömegnövelő szerek: karboxi-metil-cellulóz-nátrium, hidroxi-propil-metil-cellulóz, L-karnitin-L-tartarát, csomósodást gátló: magnézium-sztearát
Figyelmeztetés: Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Gyermekek elől elzárva tartandó!
Fészekvirágzatúakra érzékenyeknek fogyasztása nem javasolt!
Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!
Nyilvántartási szám: OÉTI 4664/2009
A pH Bázis tabletta korszerű összetételű komplex étrend-kiegészítő készítmény mely hozzájárulhat a szervezet sav-bázis egyensúlyának megőrzéséhez.
Napi1 Máriatövis Extraktum kapszula 30x
A máj védelmére
A Máriatövis termésének kivonata hozzájárul a máj és epe egészségének megőrzéséhez, a megfelelő májfunkciók fenntartásához, a szervezet számára toxikus anyagok eltávolításához. A készítmény hatóanyaga (sylimarin) elősegíti a máj egészséges működését és a májszövet, illetve a májsejtek normális regenerációját. Májvédő szerepe mellett hozzájárul az emésztőrendszer egészséges működéséhez.
Napi 1 kapszula az egészségért!
Kiszerelés: 30 db étrend-kiegészítő kapszula
Javasolt fogyasztás: napi 1 kapszulát lehetőség szerint ebéd közben rágás nélkül lenyelni. Fészekvirágzatúakra érzékenyeknek fogyasztása nem javasolt.
Összetevők: keményzselatin (zselatin, színezék: Titánium-dioxid), tömegnövelő: mikrokristályos cellulóz (Vivapur 102, Vivapur 200), Máriatövis termés száraz kivonat (>70% sylimarin), csomódásgátló: talkum, magnézium-sztearát, kolloid-szilícium-dioxid (Aerosil 200)
Figyelmeztetés: Gyermekektől elzárva tartandó! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot! Az ajánlott napi adagot ne lépje túl!
Nyilvántartási szám: 4020/2008 OÉTI
A Máriatövis termésének kivonata hozzájárul a máj és epe egészségének megőrzéséhez, a megfelelő májfunkciók fenntartásához, a szervezet számára toxikus anyagok eltávolításához.
Nutriszem 30x
Az egészséges szemért.
A NUTRISZEM® tabletta olyan komplex összetételű készítmény, amely elsősorban kifejezetten a szem egészségének megőrzéséhez szükséges hatóanyagokat tartalmazza.
Alkalmazása javasolt:
a szem egészségének megőrzésére,
a normális látás fenntartásának elősegítésére,
szemfáradság esetén, (számítógépes munkavégzés, televízió, légkondicionáló),
a szem sötétséghez való alkalmazkodásának elősegítésére (pl.: éjszakai vezetés, éjszakai munka).
A NUTRISZEM® fekete áfonya kivonatot, luteint, zeaxantint, vitaminokat és nyomelemeket tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta.
Az étrend kiegészítő tabletta fogyasztása nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
Használati útmutató:
Alkalmazás: Felnőtteknek naponta 2x1 tabletta.
2 tabletta tartalmaz: RDA %
A-vitamin 800 µg 100%
B1-vitamin 1,4 mg 100%
B2-vitamin 1,6 mg 100%
B6-vitamin 2 mg 100%
B12-vitamin 2,0 µg 200%
C-vitamin 100 mg 166%
E-vitamin 13,4 mg 134%
Niacin 18 mg 100%
Pantoténsav 6 mg 100%
Szelén 80 µg 100%
Cink 15 mg 100%
Réz 1,4 mg 100%
Áfonya kivonat 400 mg **
Lutein 4,0 mg **
Zeaxantin 2,0 mg **
* felnőttek számára ajánlott napi bevitel
** a szükséges napi beviteli mennyiség nem ismert
A NUTRISZEM® tabletta olyan komplex összetételű készítmény, amely elsősorban kifejezetten a szem egészségének megőrzéséhez szükséges hatóanyagokat tartalmazza.
Ferrocomp Forte 40x
A vas pótlására ajánljuk a FERROCOMP® FORTE tablettát:
Mert kiváló felszívódású. A tablettában benne vannak azok a mikroelemek és vitaminok (pl. folsav), amelyek elősegítik a szerves vas ideális hasznosulását.
Mert biztosítja az optimális vasbevitelt terhesség, szülés, műtétek, sérülések és a nők havi vérvesztése esetén, valamint hiányos táplálkozáskor is.
Mert ez a tabletta akár hónapokon át folyamatosan is szedhető.
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény.
A kockázatokról és mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét.
Használati útmutató:
Alkalmazás: Felnőtteknek és 12 éves kortól gyermekeknek napi 2 x 1 - 2 tabletta, súlyosabb vashiányos állapotban 3 x 1 - 2 tabletta, gyermekeknek 3 -12 éves korig napi 1/2 - 1 tabletta. A tablettát étkezés közben vagy után egyben, szétrágás nélkül kell bevenni. Enyhébb - diéta, vegetáriánus étrend vagy nőknél a rendszeres havi vérvesztés, fokozott szellemi, fizikai igénybevétel okozta - vashiány esetén általában 10 napig napi 2 x 1 tabletta, majd 20 napig napi egy tabletta szedése elegendő. A kúra, az előzőekben ismertetett okok további fennállása esetén 3-6 havonta megismételhető. Súlyosabb vashiány esetén 2-3 hétig napi 3 x 1-2 tabletta, majd 4-8 hétig 2 x 1 tabletta szedése javasolt. Ezt követően ellenőriztetni kell a szervezet vasraktárainak állapotát és ha szükséges, napi 1 vagy 2 tabletta szedésével folytatni a kezelést a vasraktárak feltöltéséig (3-6 hónap). Terhesség esetén a második trimesztertől kezdve napi 2 x 1 FERROCOMP®FORTE szedése ajánlott.
Összetétel: Egy tabletta 10 mg vasat, 3 mg cinket, 1 mg rezet, 1 mg mangánt, 0,06 mg kobaltot, 0,2 mg folsavat és 20 mg C-vitamint tartalmaz természetes eredetű poligalakturonsavhoz (pektin) kötve.
Figyelmeztetés: Az eddigi tapasztalatok szerint mellékhatásra vagy allergizáló hatásra utaló jelek nem ismeretesek. Ritka esetben azonban elképzelhető valamely összetevővel szembeni egyéni túlérzékenység. Ebben az esetben forduljon orvosához.
Tárolása: Legfeljebb 25 C°-on. Sugárzó hőtől (pl.: napfény) óvjuk! Gyermekektől alaposan elzárva tárolandó.
Mert kiváló felszívódású. A tablettában benne vannak azok a mikroelemek és vitaminok (pl. folsav), amelyek elősegítik a szerves vas ideális hasznosulását. Mert biztosítja az optimális vasbevitelt terhesség, szülés, műtétek, sérülések és a nők havi vérvesztése esetén, valamint hiányos táplálkozáskor is. Mert ez a tabletta akár hónapokon át folyamatosan is szedhető.
Dermipsor szépségvarázs
Mindenki megérdemli a dús, erőt sugárzó, sűrű hajat, erős körmöket, üde bőrt!
A DERMIPSOR® SZÉPSÉGVARÁZS tabletta tudományosan bevizsgált magas biológiai értékű hatóanyagai:
- Megelőzik, illetve lassítják a hajvesztés beindulását,
- Megállíthatják, lassíthatják a leggyakoribb hajhullás típusokat (kopaszodást),
- Javítják a haj szerkezetét,
- Serkentik a haj újranövekedését,
- Erősítik a körmöket,
- Fényesebbé, sugárzóbbá teszik a bőrt.
Ez a tabletta tényleg belülről táplálja a szépséget!
A DERMIPSOR® SZÉPSÉGVARÁZS spirulina kivonatot, vitaminokat,
nyomelemeket, és aminósavakat tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta.
Az étrend kiegészítő tabletta fogyasztása nem helyettesíti a vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
Használati útmutató:
Figyelem: A hajhullás komoly probléma. A megoldása kitartást és folyamatos odafigyelést igényel. Az eredményességhez legalább három hónapos folyamatos kúra szükséges. 1 doboz termék egy havi adagot tartalmaz. A termék az igényeknek megfelelően időbeli korlátozás nélkül folyamatosan szedhető.
Adagolás: Felnőtteknek naponta 2 filmtabletta.
Ajánlott kezelési idő: Min. 3 hónapos rendszeres fogyasztása javasolt.
Hatóanyagok: Vitaminok (L-aszkorbinsav, nikotinsavamid, DL-alfa-tokoferil-acetát, kalcium-D-pantotenát, piridoxin-hidroklorid, riboflavin, tiamin-mononitrát, pteroilmonoglutaminsav, D-biotin, cianokobolamin), metionin, cisztein, vas(II)-fumarát, cink-szulfát, réz-glükonát.
Figyelmeztetés: Valamely komponenssel szembeni túlérzékenység esetén a készítmény fogyasztása nem javasolt.
Tárolása: Legfeljebb 25 C°-on. Sugárzó hőtől (pl.: napfény) óvjuk! Gyermekektől alaposan elzárva tárolandó.
A DERMIPSOR® SZÉPSÉGVARÁZS spirulina kivonatot, vitaminokat, nyomelemeket, és aminósavakat tartalmazó étrend-kiegészítő tabletta.
Sópipa 2
A sóbarlangok felső légutakra gyakorolt jótékony hatása már több száz éve közismert tény, amit klinikai tesztek és jól dokumentált orvosi szakvélemények is bizonyítanak. A barlangterápiák a maguk nemében azért olyan sikeresek, mert az ott lebegő parányi sókristály oldatokat belélegezve szinte kitisztítjuk és ami nagyon fontos nyugtatjuk regeneráljuk az egész légzőrendszert. Ezek a terápiák viszont költségesek, időigényesek és helyhezkötöttek.
Annak idején elsősorban az asztmásokra és az pollenallergiától szenvedőkre gondolva alkottuk meg a Sópipát, mely egy olyan szabadalmaztatott készülék, amellyel bárhol szabadidejében hozzájuthatunk a sókristály terápia előnyéhez. A készülékbe olyan sókristályokat válogattunk, amelyek Európa leghíresebb gyógybarlangjaiból származnak, ahol orvosi statisztikák szerint is akár 90%-os hatékonysággal javíthatnak a légúti betegségekben szenvedők állapotán. A készülék halit ásványi sókristályokat tartalmaz, amelyek a középmiocén korban keletkeztek. A sópipa szűrőin átlélegezve, a nedves levegővel mikron szinten jutnak be a légúti rendszer minden pontjára a sókristályokban 20-22 millió év óta őrzött jótékony hatású anyagok. A sókristályok a belégzés után a légutak nyálkahártyáját intenzív tisztító munkára serkentik: vizet vonzanak magukhoz, erősítik a váladékképzést, így segítik a lerakódott szennyeződések feloldását; a légúti sejtek csillóit működésre ösztönzik, ezáltal a váladék könnyebben eltávozik, kiköhöghetővé válik. A baktériumok és vírusok elpusztításában is részt vesz a só, sőt a legújabb vizsgálatok szerint közreműködik az immunrendszer működésének kiegyensúlyozásában is.
Amint az köztudott a hagyományos kerámia Sópipa már sok éve az asztmás, allergiás betegek szolgálatában áll.
A Sópipa 2-t elsősorban a szezonális megbetegedések tüneteinek kezelésére ajánljuk.
Naponta pár perc használattal kedvezően befolyásolhatjuk a:
-náthát
-megfázásos tüneteket
-bronchitist
-köhögést
-infulenzás tüneteket
-hörghurutot
-orrdugulást
-egyég légúti fertőző betegségeket
A Sópipa „Hapci” emellett a Sópipához hasonlóan kiválóan alkalmas az asztmás és allergiás tünetek kezelése mellett a dohányzás okozta légúti problémák enyhítésére is.
A készülék hatóanyaga:
Nátrium-klorid: 99,20% ; Kalcium-szulfát: 0,40% ; Magnézium-klorid: 0,08% ; Kálcium-klorid: 0,08% ; Vas(III)-oxid: 0,001%
A készülék felbontás után, használattól függően 3-6 hónapra elegendő hatóanyagot tartalmaz.
Tisztítása a külsö felületén enyhén nedves ruhával történhet, mert a készülékbe víz nem kerülhet.
Páramentes száraz helyen tártolandó.
A készülék használata:
A készüléket szájba kell venni és a csutorán keresztül belélegezni a levegőt, majd orron keresztül kifújni. A légzést normál intenzitással erőlködés nélkül végezük..
A készüléket akut esetben naponta összesen 15-25 percet ajánlatos használni, napi 3-4 részletre elosztva, alkalmanként 4-5 percig.Megelőzésként napi 10-15 perc használatot javaslunk.
A tisztulási folyamat beindulásakor a régi lerakódások köhögéssel, orrfolyással távozhatnak a szervezetből.
A sókristályok a belégzés után a légutak nyálkahártyáját intenzív tisztító munkára serkentik, így segítik a természetes öntisztító folyamatok beindulását. A só a baktériumok és vírusok elpusztításában is részt vesz, sőt a legújabb vizsgálatok szerint közreműködik az immunrendszer működésének kiegyensúlyozásában is.
A hagyományos kerámia Sópipa már sok éve az asztmás, allergiás betegek szolgálatában áll. A Sópipa 2-t elsősorban a szezonális megbetegedések tüneteinek kezelésére ajánljuk.
Sófáni
A sóbarlangok felső légutakra gyakorolt jótékony hatása már több száz éve közismert tény, amit klinikai tesztek és jól dokumentált orvosi szakvélemények is bizonyítanak. A barlangterápiák a maguk nemében azért olyan sikeresek, mert az ott lebegő parányi sókristály oldatokat belélegezve szinte kitisztítjuk és ami nagyon fontos nyugtatjuk regeneráljuk az egész légzőrendszert. Ezek a terápiák viszont költségesek, időigényesek és helyhez kötöttek.
Annak idején elsősorban az asztmásokra és az pollenallergiától szenvedőkre gondolva alkottuk meg a Sópipát, mely egy olyan szabadalmaztatott készülék, amellyel bárhol szabadidejében hozzájuthatunk a sókristály terápia előnyéhez. A készülékbe olyan sókristályokat válogattunk, amelyek Európa leghíresebb gyógybarlangjaiból származnak, ahol orvosi statisztikák szerint is akár 90%-os hatékonysággal javíthatnak a légúti betegségekben szenvedők állapotán. A készülék halit ásványi sókristályokat tartalmaz, amelyek a középmiocén korban keletkeztek. A sópipa szűrőin átlélegezve, a nedves levegővel mikron szinten jutnak be a légúti rendszer minden pontjára a sókristályokban 20-22 millió év óta őrzött jótékony hatású anyagok. A sókristályok a belégzés után a légutak nyálkahártyáját intenzív tisztító munkára serkentik: vizet vonzanak magukhoz, erősítik a váladékképzést, így segítik a lerakódott szennyeződések feloldását; a légúti sejtek csillóit működésre ösztönzik, ezáltal a váladék könnyebben eltávozik, kiköhöghetővé válik. A baktériumok és vírusok elpusztításában is részt vesz a só, sőt a legújabb vizsgálatok szerint közreműködik az immunrendszer működésének kiegyensúlyozásában is.
Amint az köztudott a hagyományos kerámia Sópipa már sok éve az asztmás, allergiás betegek szolgálatában áll.
A Sópipa 2-t elsősorban a szezonális megbetegedések tüneteinek kezelésére ajánljuk.
Naponta pár perc használattal kedvezően befolyásolhatjuk a:
-náthát
-megfázásos tüneteket
-bronchitist
-köhögést
-infulenzás tüneteket
-hörghurutot
-orrdugulást
-egyég légúti fertőző betegségeket
A Sópipa „Hapci” emellett a Sópipához hasonlóan kiválóan alkalmas az asztmás és allergiás tünetek kezelése mellett a dohányzás okozta légúti problémák enyhítésére is.
A készülék hatóanyaga:
Nátrium-klorid: 99,20% ; Kalcium-szulfát: 0,40% ; Magnézium-klorid: 0,08% ; Kálcium-klorid: 0,08% ; Vas(III)-oxid: 0,001%
A készülék felbontás után, használattól függően 3-6 hónapra elegendő hatóanyagot tartalmaz.
Tisztítása a külsö felületén enyhén nedves ruhával történhet, mert a készülékbe víz nem kerülhet.
Páramentes száraz helyen tártolandó.
A készülék használata:
A készüléket szájba kell venni és a csutorán keresztül belélegezni a levegőt, majd orron keresztül kifújni. A légzést normál intenzitással erőlködés nélkül végezük..
A készüléket akut esetben naponta összesen 15-25 percet ajánlatos használni, napi 3-4 részletre elosztva, alkalmanként 4-5 percig.Megelőzésként napi 10-15 perc használatot javaslunk.
A tisztulási folyamat beindulásakor a régi lerakódások köhögéssel, orrfolyással távozhatnak a szervezetből.
A sókristályok a belégzés után a légutak nyálkahártyáját intenzív tisztító munkára serkentik, így segítik a természetes öntisztító folyamatok beindulását. A só a baktériumok és vírusok elpusztításában is részt vesz, sőt a legújabb vizsgálatok szerint közreműködik az immunrendszer működésének kiegyensúlyozásában is.
A Sópipa „Hapci” Sópipához hasonlóan kiválóan alkalmas az asztmás és allergiás tünetek kezelése mellett a dohányzás okozta légúti problémák enyhítésére is.
Sópipa
A XX. sz. végén robbanásszerűen megnövekedett az allergiás, asztmás és egyéb légutakkal kapcsolatos megbetegedések száma. Ez egyenes következménye annak, hogy a légzőrendszerünket nap mint nap irritáló szennyeződések tömege éri. Mivel a levegőszennyeződés káros hatásai egyszerűen kivédhetetlenek egyértelműnek látszik, hogy légútjainkat épp úgy tisztítani, karbantartani kellene, mint bőrünket, hajunkat stb. A barlangterápiák a maguk nemében azért olyan sikeresek, mert az ott lebegő parányi sókrisály oldatokat belélegezve szinte kitisztítjuk és ami nagyon fontos nyugtatjuk, regeneráljuk az egész légzőrendszert. Ezek a terápiák viszont költségesek, időigényesek és helyhezkötöttek. A „Sópipa” olyan szabadalmaztatott készülék, amellyel bárhol szabadidejében hozzájuthat a sókristály terápia minden előnyéhez.
A kerámia szűrők közé olyan sókristályokat válogattunk, amelyek Európa leghíresebb gyógybarlangjaiból származnak, ahol orvosi statisztikák szerint is, akár 90%-os hatékonysággal javítanak a légúti betegségekben szenvedők állapotán. A készülék halit ásványi sókristályokat tartalmaz, amelyek a középmiocén korban keletkeztek. A sópipa kerámia szűrőin átlélegezve, a nedves levegővel mikron szinten jutnak le a légúti rendszer minden pontjára a sókristályokban 20-22 millió év óta őrzött jótékony hatású anyagok.
Naponta pár perc használattal kedvezően befolyásolhatjuk a:
- pollenallergiát és az egyéb légúti allergiákat
- asztmát, bronchitist
- hörghurutot, náthát
- légúti fertőző betegségeket
- és nem utolsó sorban a dohányzás okozta légúti problémákat.
A készülék továbbá kiválóan alkalmas, hogy a sókristály terápiát illóolaj terápiával kiegészíthessük. A Sópipa alsó kerámia szűrőjére minimális / egy csepp törtrésze/ mennyiségű illóolajat csepegtetve tovább fokozhatjuk a sókristályok kedvező élettani hatását, mert a megfelelően kiválasztott illóolajok szintén regeneráló, tisztító, nyugtató hatással rendelkeznek. /Pl: myrha, eukaliptusz, borsmenta stb./ Illóolajok használata esetén a készülék alsó szűrője elszíneződhet, ami a Sópipa működését nem befolyásolja.
A készülék hatóanyaga: kb. 5-6dkg a középmiocén korból származó /halit sókristályok válogatott formában/
Összetétel: NaCl 99,2% CaSO4 0,40% MgCl2 0,08% CaCl2 0,08% Fe2O3 0,001%
A készülék 5 évre elegendő hatóanyagot tartalmaz.
A készülék használata:
A készüléket a szájba véve, azon keresztül lélegezni, majd orron keresztül kifújni a levegőt, a légzést normál intenzitással végezve.
Az erőltetett belégzés felesleges és kerülendő. A tisztulási folyamat beindulásakor a régi lerakódások köhögéssel, orrfolyással távozhatnak a szervezetből.
A készüléket napi 15-25 percet ajánlatos használni, de a kezeléseket akár 1-2 óra időtartamra is lehet emelni.
A jobb eredmény elérése érdekében a készüléket nem szezonálisan, hanem folyamatosan kell használni.
Tisztítása enyhén nedves ruhával történhet, mert a készülékbe víz nem kerülhet.
A „Sópipa” olyan szabadalmaztatott készülék, amellyel bárhol szabadidejében hozzájuthat a sókristály terápia minden előnyéhez.
Szénmonoxid mérő és riasztó készülék
A biztonság a legfontosabb!
A halálos kimenetelű szénmonoxid mérgezések száma évről-évre nő. A szénmonoxid érzékelő és riasztó készülék még az előtt figyelmezteti Önt, mielőtt észlelné a CO mérgezés bármelyik tünetét és egészsége károsodna.
A szénmonoxid riasztóval biztonságban érezheti magát otthonában!
A készülék LED kijelzője 25 ppm felett folyamatosan mutatja a helyiségben mért szénmonoxid szintet. Ha ez meghaladja a nemzetközi szabványok által előírt határértéket, a riasztó hanggal és fénnyel jelez, így a balesetek megelőzhetőek.
Termékkód: GYCO
Elem: 2 db AA alkáli elem
Riasztás hangereje: 85 dB
Tárolási hőmérséklet: -10°C – +50°C; Érzékelő típusa: elektrokémiai szénmonoxid riasztó érzékelő
Súly: 240 g
- Folyamatos szénmonoxid szint mérés és folyamatos digitális kijelzés
- Riasztás: hanggal és fénnyel egyidejűleg
- Nagy érzékenységű szenzor, precíz mérési technika
- Riasztás hangereje: ≥ 85dB
- Működési áramerősség: - Riasztási áramerősség: - Erőforrás: DC3V (2 db AA ceruzaelem)
A szénmonoxid érzékelő és riasztó készülék még az előtt figyelmezteti Önt, mielőtt észlelné a CO mérgezés bármelyik tünetét és egészsége károsodna.
Jade köves kézi masszírozó
Kényelmes Jade köves masszázs a test bármely pontján!
A Vivamax jade köves masszírozó készülékkel egy újfajta, különleges masszázsélményt csempészhet be otthonába. A nagy felületű jade követ tartalmazó masszázsfej segítségével az összes testrész kényelmesen átmasszírozható. A jade kő rezgése megegyezik az egészséges emberi szervezet rezgésével, így jótékony hatást fejthet ki annak működésére.
- Jade követ tartalmazó, nagy felületű masszírozó fej
- Relaxáció és izomlazítás elősegítése
- Egyedülállóan intenzív masszázs
- Állítható masszázserősség
- Ütögető masszázstechnika alkalmazása
- A test bármely területén használható
- Erőteljes izom stimuláció
- Teljesítmény: 28W
A Vivamax jade köves masszírozó készülékkel egy újfajta, különleges masszázsélményt csempészhet be otthonába.
CITIZEN Automata felkaros vérnyomásmérő
Termékjellemzők:
Japán precizitás
Szabálytalan szívritmus kijelzése
Testmozgás kijelzése
Egygombos vezérlés
Automatikus felfújás és leeresztés
90 memória tárhely
Utolsó 3 mérés átlag kiszámítása
Egyedülállóan halk működés
Könnyen olvasható, szemléletes LCD kijelző
Automatikus kikapcsolás
Energiaforrás: 4 db AA ceruzaelem
Elem élettartam: 1000 mérés
Mérje folyamatosan a vérnyomását otthon! Ezzel a készülékkel könnyedén, pontosan bármikor ellenőrizheti.
